Decem logoDecem text

Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen

Meghívást kaptunk erdélyi testvérvárosunkból, Szovátáról a XVII. Tavaszi futóversenyre, melyet 2011. április 16-án, szombaton rendeztek.

Tatáról 4 fős „csapat” vett részt a versenyen: Gerlei Tamás főkertész, korosztályos hegyifutó világbajnok, a magyar válogatott tagja, Kubik Zsolt tanuló az Eötvös gimnáziumból, junior futó, Mészáros János veterán futó és jómagam.

Péntek reggel indultunk Tatáról és mintegy 700 km-es út után délután érkeztünk meg Szovátára. Kulcsár Zoltán és felesége Anna Mária adott szállást nekünk.

A 4 km-es verseny szombaton 11 órakor, napsütéses időben indult a Medve tó mellől. A táv első fele „lejtő”, futás a völgybe, a második fele „emelkedő”, vissza a Medve tóhoz.

A 216 indulóból 212-en fejezték be a versenyt. A legfiatalabb résztvevő egy 5 éves kislány, a legidősebb egy 87 éves bácsika volt. Az abszolút győztes Medgyesről érkezett. A leggyorsabb szovátai, egyik helyi kísérőnk, Kozomos Lajos volt, aki negyedik lett korcsoportjában.

Csapatunk kitűnően szerepelt: Kubik Zsolt 4. helyen érkezett be, korcsoportjában a második lett, Gerlei Tamás abszolút 6., első lett korcsoportjában, Mészáros János korosztálya 3. helyezettje, én pedig a térdműtétemet követő első futásommal a mezőny első felében végeztem.

A futás fáradalmait délután a vendéglátók meghívására Szabó Zsolt társaságában a Danubius Hotel sós vizű medencéjében pihentük ki.

Vasárnap délelőtt a parajdi sóbányába látogattunk Kozomos Lajos (Öcsi) kíséretében. Felejthetetlen élmény volt a föld alatti világ! Visszatérve a felszínre, megnéztük Parajd határában a csipkés sóhegyeket is.

Ebéd után a Parajd feletti hegyekben túráztunk, medvehagymát és medvenyomokat keresve-találva. A vacsora a hegy lábánál az Áprily Lajos forrásnál tábortűz parazsán sütött szalonna volt, medvehagymával és parázson pirított kenyér zakuszkával, amit Öcsi hozott magával.

Később szállásadónk, Kulcsár Zoli és családja is csatlakozott hozzánk. A szalonnasütés után Petra és Andor (Zoli gyermekei) ruházatát kellett szárítgatni a tűz felett, kicsit túl közel (térdig) kerültek-merültek a forráshoz(ba). Este együtt tértünk vissza a szálláshelyünkre. Itt találkoztunk azokkal a szovátai fiatalokkal, akik azt tervezik, hogy részt vesznek az idei tatai Minimaratonon. Beszélgetés után nyugovóra tértünk. Másnap indulás!

Hamar eltelt a hétvége. Hétfőn reggel elindultunk hazafelé. Útközi pihenőként megálltunk a Tordai hasadéknál. Megmozgattuk az autózásban elzsibbadt lábainkat. Végigmenve a hasadék alján megcsodáltuk a fölénk magasodó sziklafalakat, az alul rohanó patakot, a természet erejét. A hegygerincen tértünk vissza kiindulási pontunkra. Rövid hideg ebéd után folytattuk az utunkat hazafelé. A szikrázó napsütésben gyorsan haladtunk: át a Király hágón, a román magyar határon, a lemenő nap pedig már az M3-as autópályán talált. Este 9-kor Tatán voltunk.

Jó barátokra leltünk Szovátán, élményekben gazdagodva tértünk haza.

Kiss Zsolt

Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Tataiak a szovátai Tavaszi futóversenyen
Category: