Decem logoDecem text

Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban

Arenzano városának „Mare e monti” – „Tenger és hegyek” – nevű, kora őszi sporteseményét 2001-ben vette fel hivatalos rendezvényei közé a Nemzetközi Gyalogló Liga, azaz angol nevén az International Marching League. S bár már az előző években is voltak tatai vendégei ligúr testvárosunk eme legrangosabb sportrendezvényének, ugyanebben az esztendőben, 2001-ben érkezett először meghívás Arenzanoból tatai szakácsok részére is.


A rendezők ugyanis úgy gondolták, hogy a tengerparttól a környező hegyek gerincéig vezető, különféle hosszúságú és nehézségű turista utakat bejáró, megfáradt és kiéhezett gyaloglók (akik szó szerint a világ minden tájáról gyűlnek össze évről-évre a ligúriai kisvárosba) bizonyára szívesen kóstolnának bele a magyarok híres-nevezetes ételébe, a gulyáslevesbe.
Nos, már ez az első alkalom bebizonyította, hogy a magyar szakácsok meghívása bizony nem rossz ötlet! Az olasz szervezők által beszerzett alapanyagokból magyar recept szerint készült „goulash ungherese” hatalmas sikert aratott 2001-ben – és arat a mai napig is, hiszen azóta is minden évben helyet kapnak a Mare e monti-ra utazó tatai delegációkban a főzés tatai mesterei, legyenek akár éttermi szakácsok, óvodai konyhafőnökök, vagy éppen igen tehetséges „amatőrök”.
Az idén – szeptember 11-én – a Hotel Gottwald szervírozta Arenzanoban a magyar levest. No nem egy elegáns étteremben, hanem kint az utcán, egy sátor ponyvája alatt. A helyszín ideálisnak bizonyult a nagy vendégséghez: mintegy ötszáz főre készült a gulyás – és szinte pillanatok alatt el is fogyott, pedig jó fél napon át főzték. A magyar konyha ismét hódított Ligúriában!
De ezúttal nemcsak a magyar konya diadalmaskodott, hanem a Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester asszony által vezetett tatai delegáció egyik tagja is: Gerlei Tamás városi főkertész, aki szabad idejében szenior futóként mostanában sikert sikerre halmoz. Ezúttal a gyalogtúrák bevezető rendezvényeként számon tartott félmaratonon öregbítette városunk hírnevét. Saját korosztályában a harmadik helyen végezve, 1 óra 19 perc 36,24 másodperces idővel, tizenkettedikként ért célba a 459 fős mezőnyből!
De a többi tatai is kitett magáért, hiszen a rendezvény két napja alatt a csoport minden tagja részt vett legalább egy túrán: az edzettebbek meg sem álltak a hegygerincekig, az inkább sétálgatásra termettek pedig a tengerparti promenádok útvonalát követték.
Az érdeklődők szíves figyelmébe ajánljuk az arenzanoi gyaloglórendezvény honlapját (www.maremontiarenzano.org), amelyen már olvasható a jövő évi gyaloglás időpontja is. Arrivederci Arenzano! Arrivederci Mare e monti!

(Osgyáni Zsuzsanna)

 

Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Tenger, hegyek, gulyásleves - tataiak Arenzanoban
Category: