Decem logoDecem text

TESTVÉRVÁROSI TALÁLKOZÓN ALKMAARBAN – AT A TOWN TWINNING MEETING IN ALKMAAR

Október közepén Alkmaar testvérvárosi bizottsága (azaz az Alkmaars Uitwisselings Comité – röviden AUC) többnapos testvérvárosi találkozót szervezett, abból az alkalomból, hogy éppen 450 éve szabadult fel a holland város a spanyol elnyomás alól. A találkozó gyakorlati célja az volt, hogy erősítse az Alkmaar és testvérvárosai (az angliai Bath, a németországi Darmstadt, a franciaországi Troyes, a törökországi Bergama, valamint Tata) közötti kötelékeket és ráirányítsa a figyelmet az együttműködés lehetséges új területeire.

Tata városának képviseletében kétfős delegáció látogatott el a holland sajtvárosba: Rigó Balázs alpolgármester és e sorok írója.

A holland vendéglátók figyelmes szervezésének köszönhetően a kapcsolatépítő és erősítő beszélgetéseket már az első este megkezdhettük. Alkalmunk volt alkmaari és tatai koncertekről egyeztetni Otto de Jong karmesterrel, az alkmaari ifjúsági szimfonikus zenekar vezetőjével, és Joram Pinxterennel, aki a La Sfera Armoniosa nevű kiváló barokk zenei együttes képviselője.

A következő reggelen, a hivatalos programok nyitányaként, a régi városháza történelmi épületében Christian Schouten első alpolgármester fogadta a vendégeket, majd átkísérte a társaságot a közeli Nagy Szent Lőrinc templomba. A 450 éves évforduló tiszteletére a templom egyik óriási ablakát, közösségi kezdeményezésre, újraüvegezték. A kaleidoszkóp színes üvegdarabkáit idéző ablak Fiona Tan indonéz-ausztrál születésű, jelenleg Amszterdamban élő művész tervei szerint készült és közadakozásból valósult meg. Az AUC felhívására és közreműködésével, egy jelképes összeggel a testvérvárosok is hozzájárultak az új ablak beépítéséhez – így Tata is. Ezt az impozáns ablakot csodálta meg a vendégsereg a templomban.

A délutáni testvérvárosi szemináriumon nagy érdeklődés kísérte Rigó Balázs alpolgármester prezentációját, amelyben a kulturális kapcsolódási pontokon túl szóba került a sport is, és egy Alkmaarral közös régi-új téma: a vizes élőhelyek védelme. A vizes élőhelyes városok polgármestereinek 4. kerekasztal tanácskozását városunk rendezi 2025-ben – erre az alkalomra most meghívást kaptak Rigó Balázstól Alkmaar szakemberei is.

A városházi gondolatébresztő tanácskozást követően a történelmi belváros Victorie parkjában a delegációk vezetői Anjo van de Ven második alpolgármesterrel közösen elültették a „győzelem fáját”.

Másnap, szokatlan helyszínen, a schermeri szélmalom skanzenben találkozhattak a külföldi delegációk tagjai Alkmaar polgármesterével, Anja Schouten asszonnyal, aki érdeklődésével, közvetlenségével minden vendéget azonnal megnyert magának. Tata és Alkmaar kapcsolata 2025-ben lesz negyven éves – reméljük, hogy ebből az alkalomból alkalmunk lesz városunkban üdvözölni holland testvérvárosunk polgármesterét.

Dick Jan Braay, az AUC jelenlegi vezetője, aki a hivatalos programok után a saját szélmalom-lakásába is meginvitálta a testvérvárosi vendégeket, a tatai Eötvös József Gimnázium és az alkmaari Murmellius Gimnázium közötti több évtizedes diákcsere holland szervezője volt hosszú ideig. Vele, természetesen, e szép és nagyon értékes program újraindításának esélyeiről is sokat beszéltünk. Reméljük a legjobbakat.

A találkozó programjának utolsó órái sem maradtak kihasználatlanul: az AUC török származású tagjának, Mehmet Doganatiknak köszönhetően jóízű beszélgetés alakult ki Rigó Balázs alpolgármester és Hakan Koştu bergamai polgármester között. Ennek során szóba kerültek városunk történetének törökkori eseményei, valamint természetesen a Tatai Patara is, amelyre a holland búcsú-kávét kortyolgatva meg is hívtuk újsütetű török barátainkat. Reméljük, el is jönnek!

Innen is köszönjük a szíves vendéglátást az AUC valamennyi tagjának – külön is a kapcsolattartást és a fotókat Elly Bootsmának, a bizottság titkárának.

Osgyáni Zsuzsanna, nemzetközi referens

*

In mid-October, Alkmaar's town twinning committee (the Alkmaars Uitwisselings Comité - AUC) organised a multi-day town twinning meeting to mark the 450 years since the Dutch town was liberated from Spanish oppression. The practical purpose of the meeting was to strengthen the ties between Alkmaar and its twin cities (Bath in England, Darmstadt in Germany, Troyes in France, Bergama in Turkey and Tata) and to raise awareness of possible new areas of cooperation.

Tata was represented by a delegation of two: Balázs Rigó, Deputy Mayor of Tata, and the author of this article.

Thanks to the attentive organisation of the Dutch hosts, the networking and strengthening discussions could already start on the first evening. We had the opportunity to discuss concerts in Alkmaar and Tata with conductor Otto de Jong, leader of the Alkmaar Youth Symphony Orchestra, and Joram Pinxteren, representative of the excellent baroque music ensemble La Sfera Armoniosa.

The following morning, as a prelude to the official programme, Christian Schouten, First Deputy Mayor, welcomed the guests in the historic Old Town Hall and then escorted the party to the nearby Church of St. Lawrence. In honour of the 450th anniversary, one of the church's huge windows was re-glazed at the initiative of the community. The window, which resembles the coloured glass pieces of a kaleidoscope, was designed by the Indonesian-Australian-born artist Fiona Tan, currently living in Amsterdam, and was made possible thanks to a public donation. At the invitation of the AUC, and with the help of a symbolic amount, the twin cities of Alkmaar (among them Tata) have also contributed to the installation of the new window. This impressive window was admired by the guests in the church.

At the afternoon twinning seminar, Balázs Rigó, deputy mayor of Tata gave a presentation on cultural links, sports and a new and old topic in common with Alkmaar: wetland protection. The 4th Round Table of Mayors of Wetland Cities will be held in 2025 in our town – and the experts from Alkmaar have now been invited to attend.

After the discussion at the town-hall, the leaders of the delegations planted the "tree of victory" in Victorie Park in the historic city centre, together with the Second Deputy Mayor Anjo van de Ven.

The next day, in an unusual location, in the Schermer Windmill Museum the members of the foreign delegations met the Mayor of Alkmaar, Mrs Anja Schouten, who immediately won over all the guests with her interest and informality. The relationship between Tata and Alkmaar will be 40 years old in 2025 – we hope that on this occasion we will have the opportunity to welcome the mayor of our Dutch sister city.

Dick Jan Braay, the current head of the AUC, who invited the twin town guests to his own windmill home after the official programme, was the long-time Dutch organiser of the decades-long student exchange between the Eötvös József Secondary Grammar School in Tata and the Murmellius Gymnasium in Alkmaar. With him, of course, we also talked a lot about the chances of relaunching this nice and very valuable programme. We hope for the best.

The last hours of the meeting's programme were not left unused either: thanks to AUC member of Turkish origin Mehmet Doganatik, a good conversation took place between Deputy Mayor Balázs Rigó and Mayor Hakan Koştu of Bergama. During this meeting, the Turkish history of our city was discussed, as well as the Tata Patara Festival, to which we invited our new Turkish friends, while sipping Dutch farewell coffee. We hope they will come!

From here, we thank all AUC members for their kind hospitality – and especially Elly Bootsma, the committee secretary, for the contact and photos.

Zsuzsanna Osgyáni - international officer of the Municipality of Tata

 

 

 

Megbeszélés Otto de Jong karmesterrel
Nemzetközi társaságban
Egy magyar, egy holland (Joram Pinxteren), egy holland-indonéz-angol
Fogadás a városházán
Alpolgármesterek, ha találkoznak: Rigó balázs és Christian Schouten
Ablak
Az új templomablak megvalósításának története
A testvérvárosok által finanszírozott ablak-elem (Dick Jan és Edith Braay a Városi Múzeumban)
Rigó Balázs alpolgármester előadása a testvérvárosi szemináriumon
Szeminárium
A szeminárium "díszlete"
Útban a faültetéshez, Hanneke Schrijennel az AUC tagjával
Faültetésre kész delegációvezetők, Alkmaar második alpolgármesterével
Bergama polgármestere és Tata alpolgármestere
Anja Schouten, Alkmaar polgármestere és a testvérvárosi vendégek
Rigó Balázs tatai alpolgármester és Anja Schouten alkmaari polgármester
Búcsúvacsora
Búcsú kávézás Bergama delegációjával
A török delegációval a Városi Múzeumban
Alcmaria victrix - a győzelem Alkmaarban kezdődött. Kiállítás a Városi Múzeumban.
Kategória: