Tata és a szlovákiai Szőgyén község 15 éve kötött hivatalos testvértelepülési kapcsolatot. Ebből az alkalomból Tata Város Önkormányzata, együttműködve Szőgyén önkormányzatával, a Felvidékről és Szőgyénről hirdeti meg hagyományos testvérvárosi vetélkedőjét a tatai középiskolások számára.
A vetélkedő résztvevői 3 fős csapatok. A vetélkedő egy feladatlap csomag otthoni kitöltéséből áll. A kitöltött feladatlapok beadási határideje 2012. május 31. Eredményhirdetés: várhatóan június 16-án. Az első helyezett csapat egy felvidéki kiránduláson vesz részt augusztusban. A 2. és 3. helyezett csapat tagjai könyvjutalomban részesülnek.
A részletes versenyfelhívás és a feladatlap csomag a csatolmányban található.
A 2011 júniusának elején lezajlott Tata-Szőgyén kerékpártúra keretében 13 fős, elsősorban középiskolásokból álló társaság kerekezett el Tatáról városunk szlovákiai testvértelepülésére, majd másnap vissza, Tatára. Maga a kétszer 70 kilométeres, balesetmentesen teljesített út is, de méginkább az a kedves fogadtatás, amiben a fiatalok Szőgyénben részesültek, a túra ismételt megszervezésére ösztönözte a Tatai Városi Diákönkormányzatot.
A Rákóczi Szövetség a Pro Professione Alapítvány támogatásával 2004-ben hirdette meg felvidéki beiratkozási ösztöndíj programját annak érdekében, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar iskolaválasztás fontosságára a Felvidéken. A Rákóczi Szövetség a beíratási ösztöndíjprogram keretében 10 ezer forint egyszeri beiratkozási ösztöndíjat adományoz mindazon felvidéki családoknak, akik gyermekeiket magyar iskolák első osztályába íratják.
„Nyelvében él a nemzet” – akár ezt a napjainkra szállóigévé vált Széchenyi István idézetet is jelmondatul választhatná Tata önkormányzata mindazon kezdeményezéseihez, melyekkel a gyermekek és fiatalok magyarságtudatának kibontakoztatását igyekszik elősegíteni – szlovákiai testvértelepülésén, Szőgyénben.
Kétszer 70 kilométeres táv, kellemes hangulat, napsütéses időjárás, kis izomláz, új barátságok, és rengeteg szeretet, móka − ha pár szóval kéne összefoglalni az I. Tata-Szőgyén Kerékpártúra élményeit, valószínűleg sokunk felsorolná ezeket. De hol is kezdődött?
2011. június 3-án, pénteken reggel 8 órakor egy 13 fős, túlnyomórészt középiskolás fiatalokból álló társaság indult útnak kerékpárral – szlovákiai testvértelepülésünkre, Szőgyénbe. A túrára – amelyet a jövőbe vetett bizakodással akár az I. Tata-Szőgyén kerékpártúrának is nevezhetünk – a Tatai Városi Diákönkormányzat kezdeményezésére kerül sor.
Mint az előző években, idén is egy hosszú tatai hétvége volt a Szőgyénben megrendezett 11. anyanyelvi játék győzteseinek jutalma. A hetedikes Váljent Bálint, Barna Flórián, Szász Mátyás és Laczkó Márk, valamint tanáruk, Polák Péter május 19-től 24-ig voltak a vendégeink.
Az idén április 29-én rendezték meg a Csongrády Napok keretében a hagyományos sportvetélkedőt Tata és Szőgyén tanulói között. Városunkat ezúttal a Vaszary János Általános Iskola, valamint tagintézménye, a Jázmin Utcai Általános Iskola diákjai képviselték.
2011. április 28-án immár 11. alkalommal rendezett anyanyelvi vetélkedőt a szőgyéni Csongrády Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola felső tagozatos tanulói számára Tata és Szőgyén önkormányzata.
Az idei verseny – Vargha Balázs (1921-1996) író, irodalomtörténész egyik népszerű könyvének címét kölcsönvéve – a „Játsszunk a szóval!” címet kapta.
A Rákóczi Szövetség a Pro Professione Alapítvány támogatásával 2004-ben hirdette meg felvidéki beiratkozási ösztöndíj programját annak érdekében, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar iskolaválasztás fontosságára a Felvidéken. A kezdeményezés ahhoz a Magyar alkotmányban rögzített követelményhez kapcsolódik, mely szerint az anyaország felelősséget érez a határon túli magyarok sorsa iránt és támogatni kívánja hosszú távú megmaradásukat a szülőföldjükön.