There are currently no images in this gallery.
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete a tavalyi év elején határozatot hozott arról, hogy csatlakozni kíván az UNICEF „Gyermekbarát város” kezdeményezéséhez. Ennek érdekében 2008-ban és 2009-ben is több programból és számos pontból álló komplex intézkedési tervet fogadott el a tatai gyermekek életkörülményeinek és életminőségének javítására. A kábítószer használat és egyéb káros szenvedélyek megelőzéséről szóló konferencia a 2009-es intézkedési terv „Fogd meg a kezem!” című programjában szerepel
Az Európai Unió „Európa a polgárokért 2007 – 2013” programja által 11.617,95 euróval támogatott, Tata testvérvárosainak bevonásával megrendezendő konferenciának több célkitűzése is van:
A konferencia mindkét napjának házigazdája Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Tata alpolgármestere.
A konferencia első napjának magyarországi előadói között találhatjuk dr. Felvinczi Katalint és Topolánszky Ákost, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóját és igazgató-helyettesét, Lengyel K. Péter klinikai szakpszichológust, és Busa Attila addiktológiai konzultánst, a tatai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum titkárát.
A „72 óra kompromisszumok nélkül” című ifjúsági karitatív mozgalom is bemutatkozik a rendezvényen.
A testvérvárosi előadók között szerepel – a teljesség igénye nélkül – Esther Kleine Deters, az észak-hollandiai területi egészségügyi hatóság alkmaari munkatársa, Maria Luisa Biorci arenzanoi önkormányzati képviselő, Szarka Andrea szőgyéni és Ivano Curtolo montebellunai pedagógus, Jacek Piwowarski pińczówi rendőrtiszt és Roman Wróbel bystřicei alpolgármester, pedagógus.
A konferencián Tata hat testvér- illetve partnervárosa képviselteti magát.
A konferencia első napjának végén Tata alpolgármestere és a testvérvárosok jelenlévő képviselői együttműködési megállapodást írnak alá egy többnyelvű, dinamikus internetes honlap közös működtetéséről. (www.decem.eu)
A konferencia második napjának programjában a gyermekek és fiatalok körében végzett megelőzési programokról szóló előadások és gyakorlati bemutatók szerepelnek. Magyar részről bemutatkozik az Életvezetési Központ program, a pécsi plázában működő Alternatíva program és „Nem lehet divat a halál” címmel betekintést nyerhetünk egy iskolai prevenciós foglalkozásba is.
Tata testvérvárosai közül egy pińczówi szabadidős egyesület tevékenységéről kapunk tájékoztatást, megismerkedhetünk egy alkmaari iskolai prevenciós programmal, valamint egy arenzanoi drámapedagógiai műhely tevékenységével.
A konferencia megrendezésének alkalmából – összefogva a testvérvárosokkal – Tata Város Önkormányzata plakáttervezési és televíziós spot készítési pályázatot hirdetett gyermekek és fiatalok számára. A rajzpályázatra öt településről – Tatáról, a szlovákiai Szőgyénből, a lengyelországi Pińczówból, a csehországi Bystřicéből, és a szerbiai Horgosról – összesen 288 pályamű érkezett. A televíziós spot pályázaton tatai, bystřicei és szőgyéni filmek szerepelnek. Mindkét pályázat eredményhirdetésére a konferencia zárásaként, 2009. október 17-én, szombaton, a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban kerül sor.