„Nincs egy hely, nincs egy hely, ahova mehetnék…” – így szól a Piramis együttes régi-régi slágere. Tatán ezentúl egy kis módosítással lehetne énekelni a nótát: hiszen nekünk már van „egy hely”! Hosszas készülődés után, és a holland testvérvárosunkból, Alkmaarból érkezett segítségnek hála, 2011. november 11-én megnyithattuk a régóta áhított Tatai Ifjúsági Klubot!
2008 óta, amikor is a tatai önkormányzati képviselő-testület jóváhagyta a város ún. „Gyermekbarát város” programját, a gyerekek és fiatalok jól-létét szolgáló sok egyéb intézkedés mellett az önkormányzat minden évben megszervez egy-egy nemzetközi szakmai konferenciát is, hogy a tatai szakemberek számára az ország határain túlra is kitekintést biztosítson különféle, a gyerekek és fiatalok életével kapcsolatos témakörökben.
Tata Város Önkormányzata az "Inter-aktív generációk" című testvérvárosi projektje keretében "A fiatalokért, a fiatalokkal" címmel 2011. október 14-én és 15-én nemzetközi konferenciát rendez arról, hogy milyen előnyökkel járhat a fiatalok számára az intergenerációs tevékenységekben történő részvétel és az önkéntes munka. A rendezvény második napján fiataloknak szóló foglakozásokra kerül sor – a testvérvárosi résztvevők közreműködésével.
A konferencián testvér- és partnervárosaink közül Alkmaar, Gerlingen, Dammarie-les-Lys, Szőgyén, Montebelluna, Szováta, Pinczów és Bystrice képviselteti magát, és részt vesz a szerbiai Magyarkanizsa egy ifjúsági szakembere is.
Rekkenő augusztusi délutánon indultunk útnak Tata „jövendőbelije” (már hogy reménybeli testvérvárosa) felé, a Délvidéken című testvérvárosi vetélkedő győzteseivel (Oláh Zsófiával, Illés Ágnessel és Akács Dorinával a Református Gimnáziumból, valamint Fodor Alexanderrel, Király Zoltánnal és Kasznár Dáviddal az Eötvös József Gimnáziumból) hogy megnézzük, Kosztolányi óta mennyit változott a vidék, mely (többek között) nagy költőnket is adta a magyar irodalomnak.
Idén is egy felejthetetlen hetet tölthettek el a Tehetséggondozó Művészeti Tábor lakói Tatán – immár kilencedik alkalommal. A hét szőgyéni, hét szovátai, két magyarkanizsai és hat tatai fiatal augusztus elsején kezdte meg a táborozást azzal a céllal, hogy két szekcióban számos szép- és iparművészeti technikát ismerjenek meg és sajátítsanak el, fejlesszék kézügyességüket, és nem utolsó sorban: új barátokra tegyenek szert.
Tata Város Önkormányzata 2003 óta minden év augusztusában egyhetes táborozást szervez ügyes kezű, a művészetekre fogékony tatai, szőgyéni és szovátai gyermekek és fiatalok számára.
A tábor célja a tehetséggondozás, a gyermekek alkotói motivációjának kibontakoztatása, valamint a résztvevők nemzeti azonosságtudatának és Tata testvérvárosi kapcsolatainak erősítése.
Tata Város Önkormányzata 2008-ban indította útjára a fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozó nemzetközi eszmecsere-sorozatát. Eddig három konferenciát szerveztünk a fiatalok és gyermekek életének különböző aspektusaival kapcsolatban (gyermekbarát városok, drog prevenció, iskolai erőszak).
Az Európai Unió „Európa a polgárokért” programja által 35.560 euró támogatásban részesített, idén induló, „Inter-aktív generációk” című projekttel új fejezetet szeretnénk nyitni a testvérvárosainkkal közös együttgondolkodásban.
Ebben az új projektben a fiatalok társadalmi kapcsolataira szeretnénk koncentrálni.
A Magyarkanizsa és Tata között bontakozó kapcsolatok megerősödésének előmozdítására Tata Város Önkormányzata, együttműködve Magyarkanizsa önkormányzatával, a Vajdaságról és Magyarkanizsáról hirdeti meg hagyományos tavaszi testvérvárosi vetélkedőjét a tatai középiskolások számára.
2010. december 10-én, pénteken, és 11-én, szombaton Tata Város Önkormányzata „Gyermekbarát város” programja keretében nemzetközi konferenciát szervez „Rend és iskola – Mit tehetünk a növekvő erőszak ellen az iskolákban?” címmel, a Nemzetközi Visegrádi Alap (www.visegradfund.org) pályázati támogatásával.
Visegrádi négyes partnertelepüléseivel együttműködve Tata Város Önkormányzata RAJZPÁLYÁZATOT hirdet három korcsoportban: 6-9 és 10-13 éves gyermekek, valamint 14-18 éves fiatalok számára.
A résztvevők olyan plakát készítésével pályázhatnak, amely a gyermekek illetve fiatalok közötti elfogadás, kölcsönös tisztelet, megbecsülés, barátság fontosságára hívják fel a figyelmet.Beadási határidő: 2010. november 29.
További részleteket a mellékelt felhívás tartalmaz.