A szeptemberi iskolakezdés óta tart a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíj átadási sorozata a magyar iskolakezdő kisdiákok részére a Felvidéken, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban.
A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család vállalja gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, hozzájárulva ezzel a magyar közösségek megmaradásához is.A Beiratkozási Program mögött nagyszabású társadalmi összefogás jött létre. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei, ünnepélyes keretek között.
Tata önkormányzata 2014-ben immár ötödik alkalommal járult hozzá a Szövetség beiratkozási ösztöndíj programjához. Az idei évet is beleértve a tatai támogatásnak köszönhetően eddig összesen 78 felvidéki kisdiák részesült az ösztöndíjban. E gyerekek túlnyomó többsége szlovákiai testvértelepülésünk, Szőgyén Csongrády Lajos Alapiskolájának tanulója.
Az idei szőgyéni ösztöndíjak átadására is – szokásos módon – a Csongrády alapiskolában került sor, november 18-án. A Rákóczi Szövetséget Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár képviselte a rendezvényen.
A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy az ösztöndíj átadási ünnepségeken a program támogatói is jelen legyenek és ebben a formában is kifejezzék szolidaritásukat és bátorításukat a gyermeküket magyar iskolába írató családokkal. Tata önkormányzata ebben a tekintetben is együttműködik a Szövetséggel, hiszen évről-évre jelen vannak a tatai önkormányzat képviselői is az ösztöndíjak szőgyéni átadásán. Az idén Michl József polgármester, dr. Beró Henrietta alpolgármester és Osgyáni Zsuzsanna nemzetközi referens tettek eleget a Szövetség és az iskola erre az alkalomra szóló meghívásának.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Szász Attila jelenlegi polgármester és Vígh Gábor, aki a hétvégén tartott önkormányzati választásokon nyerte el a polgármesteri megbízatás a soron következő ciklusra.
A vendégeket Szabó Melinda igazgató és Szarka Andrea igazgatóhelyettes fogadta, illetve köszöntötte.
Az ösztöndíj átadó ünnepségen először maguk a gyerekek kaptak szót: a kis elsősök versekkel és énekekkel köszöntötték a jelenlévőket. Ezt követően Halzl József elnök ismertette a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíj programjának céljait és az eddig elért eredményeket, közöttük azt, hogy a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi öt évben stabilizálódott. Majd Michl József, Tata polgármestere üdvözölte a jelenlévőket. Emlékeztetve a talentumokról szóló példabeszédre, hangsúlyozta, hogy kinek-kinek gondosan kell gazdálkodnia a rá bízott tehetséggel és mindent meg kell tennie annak fejlesztéséért. Felidézte azt is, hogy Tata városa a beiratkozási ösztöndíjak finanszírozása mellett még számos egyéb módon is igyekszik segíteni a szőgyéni gyerekek és fiatalok tehetségének, képességeinek kibontakoztatását: anyanyelvi vetélkedő és művészeti tábor szervezésével, tanév végi könyvjutalmakkal és – 2015-ben új kezdeményezésként – nyári táboroztatással is. A beszédeket követően a 13 elsős szőgyéni magyar kisdiák szülei átvették az ösztöndíjat. A rendezvény végén Michl József polgármester köszönetet mondott a 8 éves együttműködésért eddigi szőgyéni kollégájának, dr. Szász Attilának és a további jó testvértelepülési együttműködés reményében gratulált Szőgyén új polgármesterének, a kapcsolatokban eddig önkormányzati képviselőként, korábban alpolgármesterként közreműködő Vígh Gábornak.