Decem logoDecem text

Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?

Rekkenő augusztusi délutánon indultunk útnak Tata „jövendőbelije” (már hogy reménybeli testvérvárosa) felé, a Délvidéken című testvérvárosi vetélkedő győzteseivel (Oláh Zsófiával, Illés Ágnessel és Akács Dorinával a Református Gimnáziumból, valamint Fodor Alexanderrel, Király Zoltánnal és Kasznár Dáviddal az Eötvös József Gimnáziumból) hogy megnézzük, Kosztolányi óta mennyit változott a vidék, mely (többek között) nagy költőnket is adta a magyar irodalomnak.


Vendéglátó városunk, Magyarkanizsa, a hozzá tartozó településekkel együtt a Vajdaság (azaz, pontosabban a Délvidék, mert az itt élők ezt az elnevezést pártolják) legnagyobb arányban magyarok lakta községe. Ezen a vidéken a község szó nagyobb közigazgatási egységet jelöl – talán a mi régi járásunknak felel meg, amit jelenleg kistérségnek hívunk.
Augusztus 26-27-28-án tartották a városban a Szent István Napokat, amely a nyár utolsó nagy rendezvénye, s melyen hagyományosan vendégül látják a testvérvárosok küldöttségeit is – így a versenyen győztes tatai diákok jutalomútját is ezekre a napokra időzítettük. Helyi kísérőnk, Kávai Szabolcs, a helyi iskola történelem tanára már várt bennünket (ő a Délvidéken vetélkedő feladatlapjainak összeállításában és javításában is segített) s Nyilas Leonov Anita tanácsos asszonnyal együtt, akinek látogatásunk megszervezését köszönhettük, hamar el is kalauzolt a szálláshelyünkre. Bizony, a hosszú utazás után jólesett a hűvös szoba és a frissítő zuhany!
A megérkezésünk estéjén még csak sejtettük, hogy nagyon színes, mozgalmas és eseménydús hétvégének nézhetünk elébe. A cél, ami vendéglátóinkat vezette programunk összeállításánál egyértelmű volt: ez alatt a rövid idő alatt minél többet megmutatni számunkra a vidékből, annak történetéből, hagyományaiból – és megismertetni bennünket az itt élőkkel. Nos, mindkét célt sikerült elérniük, hiszen személyesen tapasztalhattuk meg mindazt, amit a vetélkedő kapcsán már előzetesen megtanultunk, megismertünk.
Első nap az úti cél – az 1686-os törökellenes csata, „az első zentai csata” helyszínének, a Csákó halomnak a felkeresését követően – Zenta volt, a nem messze fekvő kisváros, melynek középiskoláiban sok kanizsai fiatal is tanul. A városnézést a helyi múzeum gyűjteményének megtekintésével kezdtük. Ezután a városháza tornyának megmászása következett. Nem kevesebb, mint 209 (kettőszázkilenc!!) lépcsőfokon kellett felhágnunk – de nagyon is megérte! Csodálatos látványban gyönyörködhettünk, hiszen lábunk alatt terült el az egész város. Út közben, a torony egyik szintjén érdekes ismertetést hallgattunk meg helyi idegenvezetőnktől a híres-nevezetes (második) zentai csatáról. Nos, mikor is volt ez? Ugye, hogy utána kell néznünk? A könnyebbség kedvéért eláruljuk: 1697-ben. Nekünk, akik a torony egy másik szintjén a csatát ábrázoló terepasztalt is megtekinthettük – már világos a dolog, s nem fogjuk elfelejteni többet! Már csak azért sem, mert zentai látogatásunk befejezéseként megtekinthettük a győztes csata emlékművét is a Tisza-parton.
Este Magyarkanizsa erdélyi testvérvárosa, Sepsiszentgyörgy Fenyőcske néptáncegyüttesének fellépését nézhettük meg az oromi művelődési házban. A fiúk-lányok olyan vidáman és annyi tűzzel táncolták végig a műsorukat, mintha nem is aznap tették volna meg az idevezető, fárasztóan hosszú utat. De a mi fiaink sem adták alább, vacsora után még módot találtak némi gitározásra és „kottacserére” a Tisza-parton a helybéli fiatalokkal!
A második nap részben ismét a sepsiszentgyörgyiek társaságában telt el, ugyanis az ő autóbuszukkal jutottunk el a környék egyik legszebb helyére, Palicsra, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején kedvelt üdülőhely volt, s akkori varázsából maradt napjainkra is – igaz, már kissé megkopva. Itt a párját ritkítóan szép állatkert fáinak hűvösében találkozhattunk a szavannák idetelepített lakóival, az oroszlánnal, az elefánttal, s a mókás zsiráffal, akik bizony sokkal jobban viselték el a nagy délvidéki meleget, mint mi, szegény „bennszülött” európaiak. Csak irigykedhettünk a vízben vidáman lubickoló-úszkáló fókákra!
A nagy meglepetés – számomra legalábbis, aki soha nem járt még ezen a vidéken – Szabadka volt, a „poros-boros Szabadka” ahogy a költő titulálta szülővárosát. A széles, lombos fákkal határolt utcák, a kávézók teraszán hűsölő vendégek, a gyönyörű főtér a városházával, a sétánk során előbukkanó, pompás szecessziós házak – mind egy-egy gyöngyszeme a stílusnak – pár percre felidézte a „boldog békeidők” hangulatát, s szinte vártuk, mikor, hol bukkan elő valamelyik kapualjból Pacsirta, vagy jön szembe velünk az Aranysárkány tanár ura. Megérintett bennünket a hely varázsa, hangulata, s beszélgetéseinkben megállapodtunk: ide még vissza kell térnünk! Ezt el kell mesélnünk otthon minél több embernek, arra biztatva őket, hogy személyesen is keressék fel a Délvidéket.
A hét hátralévő napjai az ünnep jegyében teltek el. Rész vehettünk a Szent István napi ünnepségeken, az ünnepi szentmisén, a kenyérszentelésen, s a műsorokon. Szombaton este egy – nem találok jobb jelzőt – fergeteges előadást láttunk a szabadkai Interetno fesztiválról „ideimportált” argentin táncegyüttestől. A dél-amerikai táncosok hihetetlen gazdagságát mutatták meg folklórjuknak, mely valljuk be, számunkra meglehetősen ismeretlen. Tanúsítjuk, hogy a tangón kívül is van (de még mennyire!) argentin tánc és dalkincs!
Vasárnap a „nagy öregek” (Vikidál, Zséda és tsai) és a fiatal együttesek, táncosok szórakoztatták a nagyérdeműt. Volt tűzijáték, vattacukor  és nyalóka, bábszínház és nosztalgia-utcabál – hamar eljött hát a hajnal…
Megnéztük a helyi kézművesek portékáit, barátojkkal is találkoztunk (például a Tatai Tehetséggondozó Művészeti táborban megismert Muhi Zsuzsannával és Bagi Anitával), vissza-visszatértünk a tatai standhoz, amely a Tourinform iroda prospektusai mellett Csiszár József kerámiáival és a kocsi Vass Henrik faragványaival várta az érdeklődőket, vettünk apró ajándékokat az itthoniaknak, fagyiztunk, kóláztunk, nagyon finomakat ettünk – helyi specialitásokat és a szerb konyha kiválóságait – és már el is telt az idő, ez a szép, hosszú és igen tartalmas hétvége. A tatai és a magyarkanizsai polgármester hivatalos tárgyalását követően egy méltó búcsúebéd után indultunk haza. Bendőnk a túrós csuszára mert tiszai halászlével, csomagjaink finom helybéli mézzel és helyi süteményekkel, lelkünk pedig az elmúlt napok szép élményeivel volt teli.
Mielőtt soraimat zárnám, még meg kell válaszolnom a címben feltett kérdést – bár a fenti beszámoló olvasása után egyetlen olvasónk számára sem lehet kétséges a válaszunk. Ez a vidék számunkra, 2011-ben nem beteg, nem bús, és cseppet sem lomha, hanem barátságos, szép és gazdag, az emberek kedvesek és készségesek. Jó volt Magyarkanizsán lenni, s szeretnénk, ha ez a megkezdett kapcsolat kiteljesedhetne. Reméljük, hogy ezt a két település döntéshozói is így gondolják. Ha minket kérdeznek, mi igennel szavazunk!
Ezúton is köszönjük vendéglátóinknak a sok szépet és jót, amiben részeltettek bennünket – és várjuk sok szeretettel őket (minél hamarabb!) Tatára.

(Kristófné Szabó Szerafina)

 

Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Beteg,... bús, lomha... avagy egyetérthettünk-e Kosztolányival 2011 augusztusában?
Category: