Decem logoDecem text

Kerékpárverseny Közép-Európa körül

Az 1175 kilométeres távot három nap alatt kell teljesíteni. A versenyzők nonstop hajtanak, csak kivételes esetben pihennek egy-két óránál többet. A legtöbben az ételt is két keréken veszik magukhoz. Az idei „Race around the Central Europe“ a lengyelországi Pińczów városából indult, áthaladt a Szlovákiában található Szőgyénen, a magyarországi Tatán és Csehországban Bystřice városában ért véget. Ezek a települések már hosszú évek óta a V4-ek keretében működnek együtt. Stanislav Prokeš cseh versenyző szerint az ultramaraton az érettebb versenyzők sportja, mivel a fiatalok gyorsabb sikerekre vágynak. Csak az idősebbek közt vannak olyan bolondok, akik ezt felvállalják, mert kíváncsiak fizikai teljesítőképességük határaira. Bystřice alpolgármestere Roman Wróbel, aki nagy rajongója e sportnak, csak pozitívőrülteknek hívja a versenyzőket. Minden versenyzőt autóval kísér a csapata - ők gondoskodnak testi-lelki jólétéről. A tavalyi versenyen a hőség keserítette a versenyzők életét, az idén az esős időjárás. A kísérő autókban se tudott kiszáradni a versenyzők ruházata. Míg tavaly csak férfiak versenyeztek, az idén két nő is benevezett. Bár az utolsó két helyen értek célba, kitartásukkal és végig megőrzött optimizmusukkal kivívták férfitársaik csodálatát. Egyébként az első és utolsó versenyző célba érkezése között majdnem egy nap telt el. A kerékpár-maratont a szlovák Richard Meleg nyerte 45:35-ös idővel. (Forrás: Dobra, 2010. augusztus, -bk-)

Kerékpárverseny Közép-Európa körül