Decem logoDecem text

Tataiak a szőgyéni majálison

Szőgyén község önkormányzata meghívására egy nagy létszámú, 42 fős tatai csoport is részt vett a szlovákiai testvértelepülésünkön rendezett hagyományos majálison.

A tataiakat – a csoport önkormányzati képviselőkből, a Szőgyénből a II. világháború után kitelepített családok tagjaiból, leszármazottaiból, a polgármesteri hivatal és a Piros óvoda munkatársaiból és egyéb érdeklődőkből állt – Szőgyén önkormányzati vezetősége: dr. Szász Attila polgármester, Konterman László alpolgármester, Czuczor András és Smidt Róbert képviselők, valamint Berényi Kornélia könyvtáros fogadta a községi művelődési házban, ahol a vendégek rövid baráti beszélgetést követően megtekintették a község kortárs képzőművészeti gyűjteményéből összeállított időszaki kiállítást.
A tataiak útja ez után a közeli Nagyboldogasszony templomba vezetett. Az épületet Szolcsányi Ilonka, a templom gondnoka mutatta be az érdeklődőknek.
A délelőtti program befejezéseként az emlékparkban a II. világháborús hadifoglyok és elhurcoltak emlékművénél tisztelegtek a tataiak. Dr. Szász Attila polgármester tartalmas beszédét követően az alkotó, Smidt Róbert fafaragó értelmezte az emlékmű jelképrendszerét. Szőgyéni fiatalok – Kanyicska Bálint és Sárai Balázs – Wass Albert versekkel emlékeztek meg a hadifoglyokról és kitelepítettekről. Az ünnepség zárásaként Szőgyén önkormányzati vezetősége, valamint Kaszál József és Dinga László tatai önkormányzati képviselők, továbbá – a Szőgyénből kitelepítettek nevében – Jónás Béla helyezett el koszorút az emlékműnél.
A Pathó Páll étteremben elfogyasztott finom ebéd után borkóstolásra került sor a papi pincében, a helyi mezőgazdasági szövetkezet boraiból.  
A községi majálist a tájház udvarán tartották. Az ilyenkor szokásos eszem-iszom mellett mindenkinek jutott szellemi-lelki táplálék is – erről a helybéli gyerekek és fiatalok vidám színpadi produkciói, továbbá a népzenészek és a sokakat megnevettető mesemondó gondoskodtak. A népi hagyományok iránt érdeklődőket a kender feldolgozását bemutató szabadtéri kiállítás és több furfangos gyermekjáték fogadta.
A tataiak egy részét azonban ez a sokszínű mulatság sem tudta végig ott tartani a tájház udvarán: ők rokonlátogatóba siettek, vagy elzarándokoltak a szülői, nagyszülői házhoz – emlékezni…
A vendégek este hat óra után vettek búcsút a községtől és kedves vendéglátóiktól. Hazafelé menet a csoport még megállt Rév-Komáromban, hogy belehallgasson a Csík zenekar szabadtéri koncertjébe, majd meglehetősen fáradtan, de szép élményekkel jócskán megrakodva, szürkület után érkezett vissza Tatára – a „testvérlátogatásból”.

(Osgyáni Zsuzsanna)

Megemlékezés az emlékműnél
Májusfa
A kender útja
Gyermekjátékok
Nézők
Kollégák és barátok
Category: