Decem logoDecem text

Három nap Felvidéken

Még a nap sem kelt fel, amikor Oszkó István gépkocsivezetővel augusztus 14-én reggel elindultunk, hogy az önkormányzat által tavasszal meghirdetett Felvidék vetélkedő győzteseit (Kasznár Dávid, Fodor Alexander – Eötvös Gimnázium, Frank Martin – Bláthy Ottó Szakközépiskola) összeszedjük. Azért nem minden izgalom nélkül, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy Király Zoli, a harmadik gimnazista csapattag személyi igazolványa szőrén-szálán eltűnt, és semmiféle papírja nincs, amivel „külföldön” igazolhatná magát. Így kénytelenek voltunk őt egyelőre itthon hagyni, abban bízva, hogy valamit csak sikerül majd intézniük a nap folyamán.

Miután a fiúk „becuccoltak” a kisbuszba, Szőgyén felé vettük az irányt, hogy Bokor Klárát, aki vállalta, hogy az idegenvezetőnk lesz a kirándulás alatt, felvegyük.
Ő már várt bennünket – finom kávéval és szendvicsekkel – dr. Szász Attila, a szőgyéni polgármester társaságában, aki szép látnivalókat és kellemes napokat kívánva bocsátott utunkra minket. Az első állomás Garamszentbenedek volt. A bencés apátság Szlovákia második legnagyobb kolostora, alig győztük fényképezni a gyönyörű részleteket. A helyi gondnok frappáns kis ismertetőt tartott, sok érdekességet megtudtunk a templom múltjáról.
Következő állomásunk Selmecbánya. Mit is írt Mikszáth erről a gyönyörű városról? ….ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya. Itt vagy fölfelé mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik. A zegzugos utcákon süvit a szél…..” Hát ha Mikszáthnak nem is tetszett – nekünk annál inkább! Megnéztük a fő nevezetességeket, a várat, a templomokat, a múzeumokat – aztán a „fiatalabbja” felszaladt még a Kálváriára, s alig egy óra múltán már Szklenófürdő barlangfürdőjének 42 ºC -os vizébe csobbantunk.  A relaxáló masszázs és pihenés végeztével aztán örömteli meglepetés várt a fürdő bejáratánál – Zoli és a szülei (igazolványostul) utolértek bennünket, így teljes létszámban folytathattuk utunkat szálláshelyünk, Garamszentlélek felé. Némi pizzák elfogyasztása után itt töltöttük az éjszakát.
Másnap Körmöcbánya volt az úti cél: a másik híres felvidéki bányaváros. Ha Selmecbánya az ezüst, Körmöcbánya az arany! Történelmi tanulmányainkból (s remélem olvasmányainkból is!) mindenkinek eszébe jut valamelyik „körmöci arany”: vagy az amelyiket mint etalont ismert egész Európa, vagy az amelyikkel Mátyás király jutalmazta Gergő juhászt, vagy az igazmondó csillagszemű juhászt.
Ha a krónikás lehet egy kicsit szubjektív – és miért ne lehetne – számomra a legnagyobb élmény az „aranybánya” volt. Kis csapatunk egy vezető segítségével járhatta be régi idők aranybányászainak földalatti útját. Közelről láthattuk az aranytelért, s bizony megszenvedték a bányászok, mire a hegy elengedte kincsét, s az ember kiolvaszthatta a nemes fémet. Az ő keserves munkájuk eredményeképpen lehetett a magyar királyság Európa egyik leggazdagabb állama a középkorban. Miután mi is „vertünk” némi aranypénzt „saját használatra” Pöstyén felé fordítottuk a „szekerünk rúdját”, s késő délután meg is érkeztünk a híres fürdőhelyre.
Először a szállásunkat foglaltuk el – egy Panoráma Hotelben, fenn a hegyen – lábunk alatt terült el az egész város, a Vág – nagyon megkapó látvány volt. Pöstyén gyógyvizét már nagyon régen használják gyógyításra, s címerében is a botját eltörő, gyógyultan hazatérő embert mutatja – s hogy ez biztosan igaz, a városban sétáló, kúrálódó-gyógyuló emberek százai bizonyíthatják (maga Napóleon is, ha itt lenne!).
Mi, sajnos idő hiányában nem fürödhettünk, csak egy esti sétát tettünk a monarchia éveinek hangulatát árasztó, gyönyörű szecessziós szállodák, hangulatos parkok, szökőkutak, aranyhalas medencék között. Este, mikor vacsora után felkapaszkodtunk a hegyre – „több ezer” lépcső megmászásával – már nem annyira örültem, hogy a szálloda a hegy tetején van, de a látvány kárpótolt a fáradságért.
Csicsmány: külön fejezet érdemel, egy etnikai különlegesség. Szinte a nevét sem hallottam eddig a kirándulásig, egy kis falu, amely különleges, festett házairól lett híres. Kik alapították, honnét jöttek és hozták magukkal ősi mintáikat – vitatják a kutatók, de ez nem zavart bennünket abban, hogy megcsodáljuk ezeket a különleges lakóházakat. A falu a mai napig lakott, élő a faluközösség – nem múzeumfalu!
Utolsó napunkat Pozsony megismerésére is szántuk. A történelmi városrész volt úti célunk, a vár, a várnegyed – hiszen ez a város „diétai” helyszíneivel nagyon jelentős szerepet játszott a magyar történelemben, főleg a 19. században. Most egy nyüzsgő nagyváros, rengeteg turistával, egy főváros előnyeivel és hátrányaival. Megnéztük az elnöki palotát, egy Grassalkovich-kastélyban van, a kötelező őrségváltással, szalutálással, ahogy az el is várható egy elnöki palotától.  
Még sétálgattunk a városban, fényképeztük a látnivalókat, a középkori és későbbi maradványokat, épületeket, de az idő már nagyon előrehaladt, így ismét buszra szálltunk, hogy  - sajnos, immár visszafelé – de ismét útba ejtsük Szőgyént, és hazatérjünk. Útközben még megálltunk egy „búcsúebéd” erejéig Jókán (már csak nagy mesemondónk iránti tiszteletből is, bár semmi köze a faluhoz a nevén kívül!), s a Duna-partján egy kellemes órát töltöttünk, áztattuk a lábunkat a Duna vízében, megnéztük a régi vízimalmot (ipari műemlék) és kora este értünk Szőgyénbe, ahol azoknak a fiúknak, akik még nem jártak Szőgyénben megmutatták a helybéliek a faluházat. Elbúcsúztunk Klárától, s szép élményekkel tértünk haza Tatára. Én nagyon remélem, hogy kis csapatunk minden tagja jól érezte magát, s a most látottak felkeltették kíváncsiságukat, hogy időről-időre visszatérjenek ide, erre a „kincses” részére történelmünknek, s kicsit alaposabban is megismerkedjenek látnivalóival – emlékezve az itt töltött napokra. 

Kristófné Szabó Szerafina

Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Category: